Előre is köszönöm, ha tudsz bármi okosat is mondani :D
Lakik a pocakomban egy 7 hetes picur, ami örömteli, tervezett baba, már van 3 gyönyörűségünk. Ami a nem tervezett része a dolognak, hogy 2és fél éve, és másfél éve is volt egy egy baba, akik még az elején meggondolták magukat... Akkor nem mondtak a dokik semmit, most akinél voltunk, azt mondta, hogy felszívódóban lévő hematóma, illetve 2-3 mióma észlelhető a baba mellett, és akármi is lehet... Szeretnénk valamit "tudni", amit megengenek az égiek...
<3
Judit
Válasz:
Kedves Judit!
Sok mindent rejthettél magadba, amitől most búcsúzol.. szerencsére :) Úgy látom, ez a baba erős égi védelem alatt áll és minden okod megvan az optimizmusra. (Hm, ezek az orvosok olyan szűklátókörűek ;)
Szeretettel: Anna
2015.04.29. 15:01
cicc
Egy éve vagyok egyedül, nem 13. Bocsi. :)
2015.04.29 14:57
cicc
Kedves Anna, ezt álmodtam..
Egy pasinak azt mondtam, hogy itt kész, vége, fejezzük be. Egy társaságban, előadáson ültünk. Megkérdezte nem kísértem el? Nem. Ő a terem másik felébe ment, egy gombnyomásal felemelte a talajt (amin a volt párom dobozolt cuccai voltak, leboritotta felém, balra) és a melyből kiemelte a motorját, és mondta a magáét. Akkor jöttem rá, hogy tényleg ismerem valahonnan ezt az embert.. Valami megállapodást kötöttem vele régen. Aztán beinditotta, dühösen mindent eltaposva távozott. Mikor kimentem a járdára, utánam jött motoron, aztán gyalog ment előttem. Fekete nyomokat hagyott maga után, port vagy ilyesmit, aki belelépett meghalt.(én nem) Akire ránézett vagy megérintett, meghalt, elporladt.Kérdezte, hogy biztos így döntöttem? Igen. Erre folytatta. Megijedtem hogy az idő végeztéig követ, ezt fogja csinálni? De én nem bírom vele! Itt jöttem rá, hogy ez gonosz, tényleg ismerem, együtt temettük el a motort, valamiben megállapodást kötöttünk, hogy nem gyilkol? Mellesleg más valaki motorja is kiszabadult, álmomban tudtam is kié. Talán sajnáltam Azt a valakit, (ismerkedne velem) Még egy képre emlékszem. Hogy egy szobában voltunk, plusz egy anya és a lánya... Őket elengedte, kinevette őket, hogy fegyvert fogtak rá. Kislány vissza nézett az ajtobol, én zavartam hogy tunes, menekülj már. A kinti szobában fekvő not és egy ott tartózkodó pasit is elporlasztott. Erre keltem szombaton. Egyebkent 13 éve egyedül álló vagyok, nem vittem túlzásba az ismerkedést.
2015.04.29. 14:57
cicc
Kedves Anna, ezt álmodtam..
Egy pasinak azt mondtam, hogy itt kész, vége, fejezzük be. Egy társaságban, előadáson ültünk. Megkérdezte nem kísértem el? Nem. Ő a terem másik felébe ment, egy gombnyomásal felemelte a talajt (amin a volt párom dobozolt cuccai voltak, leboritotta felém, balra) és a melyből kiemelte a motorját, és mondta a magáét. Akkor jöttem rá, hogy tényleg ismerem valahonnan ezt az embert.. Valami megállapodást kötöttem vele régen. Aztán beinditotta, dühösen mindent eltaposva távozott. Mikor kimentem a járdára, utánam jött motoron, aztán gyalog ment előttem. Fekete nyomokat hagyott maga után, port vagy ilyesmit, aki belelépett meghalt.(én nem) Akire ránézett vagy megérintett, meghalt, elporladt.Kérdezte, hogy biztos így döntöttem? Igen. Erre folytatta. Megijedtem hogy az idő végeztéig követ, ezt fogja csinálni? De én nem bírom vele! Itt jöttem rá, hogy ez gonosz, tényleg ismerem, együtt temettük el a motort, valamiben megállapodást kötöttünk, hogy nem gyilkol? Mellesleg más valaki motorja is kiszabadult, álmomban tudtam is kié. Talán sajnáltam Azt a valakit, (ismerkedne velem) Még egy képre emlékszem. Hogy egy szobában voltunk, plusz egy anya és a lánya... Őket elengedte, kinevette őket, hogy fegyvert fogtak rá. Kislány vissza nézett az ajtobol, én zavartam hogy tunes, menekülj már. A kinti szobában fekvő not és egy ott tartózkodó pasit is elporlasztott. Erre keltem szombaton. Egyebkent 13 éve egyedül álló vagyok, nem vittem túlzásba az ismerkedést.
Válasz:
Kedves cicc!
A "meghalás" valójában egy magasabb minőségbe való átalakulásról, transzformálódásról szól. Valahol benned most érhet véget valami, a múltat ideje magad mögött hagyni, búcsúzni. Ez nagyon nagy előrelépés az utadon, a kapcsolatokat tekintve is. Már nem az vagy, aki régen, a szó legjobb értelmében, és a kapcsolataidhoz is másképp tudsz hozzáállni. Hamarosan ez az átalakulás új lehetőségre nyit kaput.
Kedves Anna!
Köszönjük az ajándékodat!
Minap egy nagy víz partján sétáltam álmomban és hosszú sorban kettesével úsztak felém fekete hattyúk. Nagyon sokan voltak, egy kicsit meg is ijedtem, arrább mentem és a másik oldalon.egy ménes vágtatott.
Köszönöm az értelmezést és a ráhangolódást.
Szeretettel
Ili
Válasz:
Kedves Ili!
Tele vagy érzelmekkel, vágyakkal, érzésekkel, érzékiséggel, melyek megélésre érdemesek. Talán erről üzenhetett az álmod. Amitől megijedsz, azzal érdemes szembenézni. Gondold végig, neked mit jelentenek ezek az állatok? Ami először eszedbe jut róluk, arra fordíts figyelmet!
Körülbelül 5-6 éve visszatérő álmom van, amelybenhatalmas nagy szürke forgó tornádó jelenik meg, olykor több is, megközelít, de sohasem okoz bennem kárt, nem visz el (bár vol már, hogy felemelt, de kapaszkodtam) de menekülök tőlük hatalmas félelemmel. Akad, hogy hetente, manapság már inkább csak havonta álmodom, de sosem tudtam mit jelenthet, nem találtam álmoskönyvekben.
Mi lehet a jelentése?
:-)
Köszönettel,
Claudia
Válasz:
Kedves Claudia!
Talán át kéne adnod magad ennek a felemelő folyamatnak, hiszen magasabb szintre akar forgatni :) Addig tér vissza egy álom, amíg azt a feladatot, amiről szól, megoldod. Gondold végig, mikor, milyen időszakokban, milyen megélésekkor álmodod ezt!
Szeretettel: Anna
2015.04.29. 14:18
Viktória
Kedves Anna!
Nemrég álmodtam egy olyan különlegeset, mély benyomást téve rám, hogy kigyulladt a Nap. Egy hatalmas lángcsóva tört ki belőle, majd utána energiamező vette körbe. Pont a küszöbön álltam, láthattam szabad szemmel is a történteket, majd a házba befelé tekintve élő adásban is, amit a családom nézett. De végig nyugodtság volt bennem, semmi pánikfélelem.
Utánaolvastam az álmoskönyvben, és ott azt a szerelmet szimbolizálja, amit titokban kell tartani. Ez pont aktuális, mert találkozgatok egy olyan szaktársammal, akinek bnője van, ráadásul Ausztriában dolgozik, míg én Pesten.
Van más jelentése is? Merrefele keresgéljek? :)
Köszönöm szépen a segítséget!!!
Viki
Válasz:
Kedves Viki!
Csak magadban! Sehol máshol! Az álmoskönyveket tedd félre, ha igazi megfejtést akarsz, mert ezek félrevihetnek. Az álmok szimbólumrendszere mindenkinél egyéni, személyes rendszer, nem általános. A Nap, mint egyetemes szimbólum, jelenti a feltételek nélküli szeretet-sugárzást, a világosságot, fényt, melegséget és az önirányítást, a sorsod önálló uralását. Gondold végig, volt-e ebben az időben olyan élményed, amikor valakinek a befolyását kellett kiiktatnod? Az energetizálás mindenképp érezhető. Mit éltél meg ebben az időszakban? (Ezt csak te tudhatod) Egyébként nagyon szép az álmod.
Párkapcsolat az én sorsomba, elég zavaros volt mindigez miért van?.Ebben az évben várható e valaki akivel
egy szinten vagyunk.Vagy valaha ?(Budappest.1978.03.05 1.30 perc.Köszönöm Gabi
Válasz:
Kedves Gabi!
A kapcsolataink, a társaink tükröznek bennünket. Ahhoz, hogy lásd, milyen mintákat hoztál a kapcsolataidba, érdemes megvizsgálni a szüleid-felmenőid kapcsolatait. Amit ők nem tudtak megoldani, azt örökölted te, azt te tudod rendberakni. Ehhez persze ugyanabba a helyzetbe kell kerülnöd. Ahhoz, hogy egy megfelelő kapcsolatban élj, neked kell igazivá válni, átalakulni és akkor ez a tükörben, vagyis a külvilágban is megjelenik.
Csak részleteket tudok kiragadni a válaszhoz ezen a fórumon, de ami látszik: a társaddal kapcsolatban az a dolgod, hogy megismerd a másik oldalt is, a másik oldal működését, megérts másfajta gondolkodást is, mint a tied. Az egymástól különböző dolgok teljesítik ki egymást. A társaid tanítók is a számodra (közvetetten), a szeretetre tanítanak. A világos, egyértelmű beszélgetések, az őszinte önkifejezés is hangsúlyos a kapcsolataidban. Érdemes jó mélyre ásnod magadban, oldani a múlt élményeit, mert ez sok fejlődést hoz. Egyik küldetésed, hogy teljesen átalakítsd azokat a párkapcsolati mintákat, amiket szüleidtől magaddal hoztál és ez által egy egész másfajta, magasabb szintű párkapcsolatban élj.
Szeretettel: Anna
2015.04.29. 14:00
Nagy Éva
Kedves Anna!
Először is köszönet , hogy lehetőséget adtál :)
Néhány nappal ezelőtti álmom:
Egy nyuszi van az ölemben és szeretnék a nyuszival együtt bemenni egy boltba, ám a bolt ajtóban a földön egy döglött patkány volt. Ill elsőre annak láttam, de nem tipikus szürkés volt és hosszú farkú, mint a patkányok általában. Ez nagynak nagy volt, ám inkább ilyen zsemle-szürke szinű és nem volt olyan hosszú és gyűrűs farka , mint a patkányoknak szokott. Elfordultam tőle és kérdőre vontam az eladókat, hogy miért nem takarították már el ezt az állatot az ajtóból.
Többre nem emlékszem, csak az undor érzésére. Az álom után még 2-3 napig fura, rossz érzés volt bennem. Szinte vártam, hogfy mikor kapok valami nagyon rossz hírt- nem kaptam.
Mit jelenthet?
(Azóta is gyakran eszembe jut.)
Válaszod előre is köszönöm
Éva
Válasz:
Kedves Éva!
Az álmok kicsit másképp működnek :) Gyakorlatilag arról tudósítanak, hogy mi zajlik éppen benned. Mindent szimbólumként mutatnak - de minden szimbólum téged mutat, rólad szól. Egy átlagos álom ideje egyébként +- 7 nap, tehát ebben a hatókörben keresd az üzenetét! Gondolkodj el: melyik oldalad a nyuszi? Melyik oldalad a patkány? Mi az benned, amitől undorral elfordulsz, pedig épp azzal kéne szembenézni, mert ez segít? Melyik éned volt az eladó? Stb.
Két héttel ezelőtt egy workshopra készültem. Előtte néhány nappal azt álmodtam, hogy jógaórára megyek , de az óra kezdés előtt ( pontosan 9 előtt 3 perccel) még ki kell mennem a mosdóba. Az utcán találtam magam, ahonnan egyszerűen nem találtam vissza. Teljesen ismeretlen volt a környék, kérdezgettem az embereket , de nem akartak segíteni, csak egy irányba mutogattak, ahol 3 templom kupolát lehetett látni. Pánikba estem , mert "tudtam", hogy a társaim hiába mondják, hogy én még hiányzom az óráról, a mester nem vár meg, hanem kizár. Nyomasztó érzés volt.
Vajon ez az én félelmem attól, hogy elveszítem a mesterem szeretetét? Van -e jelentősége annak, hogy ennyire pontosan emlékszem az időre?
Köszönöm , hogy megnyitottad ezt az oldalt.
Kati
Válasz:
Kedves Kati!
Nem hinném, én inkább az izgalmat, a stresszt érzem benne, az eljövendő történésekre való kíváncsi várakozást és azt is, hogy túl sokat vársz ezektől a rendezvényektől, holott nem ott kapod meg az igazi tanításokat, beavatásokat. A mestered saját magad vagy.
A számokat tekintve, én az angyali számok között néznék szét - www.angyalforras.hu
Szeretettel: Anna
2015.04.29. 13:40
Kis Kata
Kedves Anna!
Álmom: A férfi, akivel titkolt viszonyom van, álmomban más nőkkel flörtölt, az én közeledésem pedig elutasította.
Köszönettel:
Kata
Válasz:
Kedves Kata!
Valószínűleg a félelmeid jelenhettek meg az álmodban. Jelezheti az álmod azt is, hogy birtokolni akarod őt. Az engedés jobbat hoz. Konkrét választ kívülállóként, a részletek ismeretének hiányában nem tudok mondani neked.
Azt álmodtam pár hete, hogy megnyertem egy élelmiszerüzletlánc kaparós sorsjegyén a főnyereményt (1millió Ft). Sokat kattogok a pénzen, de egy ideje már igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, és nem stresszelni. Nem számolgatni a filléreket... A kártyák (Tarot, Angyal) szerint, ha pozitívan tudok gondolkodni és bízok magamban meglesz mindenem, amit szeretnék. Szerinted mit jelent az, hogy nyereménnyel álmodtam?
Előre is köszönöm a válaszod!
Üdv: Ditta
Válasz:
Kedves Ditta!
Az álmod jelezte azt, hogy megnyíltál már a bőségre. Valóban, csak a tudat leszűkítése tarthatja azt távol, ha már benned megszületett a bőség, akkor ez hamarosan kézzel foghatóan is megjelenik.
Szeretettel: Anna
2015.04.29. 13:35
H.Gabi
Kedves Anna,
van egy férfi az életemben január 2-a óta, elég viharosan alakul a kapcsolat és nagyon messze is van tőlem, viszont nagyon szeretem. Megéri várni rá és küzdeni a szerelmünkért?
Köszönettel:
Gabi
Válasz:
Kedves Gabi!
Nem jól fogod fel a dolgokat. Ha úgy érzed, megéri, akkor sikerülhet. Ha feladod, akkor meg nem. A tied a döntés. Ha eleve szereted annyira, hogy vállalod ezt a kapcsolatod, akkor van nyert ügyed. Az "igazi" kapcsolatok természetes velejárója, hogy feladat van vele. Ha nem lenne, nem is lenne dolgotok egymással :) Ezek azok a próbák, amiket ki kell állni a beteljesülés érdekében.
Szeretettel: Anna
2015.04.29. 13:30
Sallai Ildikó
Kedves Anna,
köszönöm a lehetőséget.
Kérdésem az, hogy mit tudok még tenni a várt gyermekáldás érdekében.
Szeretettel:
Ildikó
Válasz:
Kedves Ildikó!
Talán ehhez ismernem kellene, mit tettél és nem tettél eddig :) Mindenesetre nagy változásokat látok már most, a jelenben. Változol, alakulsz és ez késszé tesz a fogadásra. Ha nincs benned ellenkezés, akkor elvileg jöhet a gyermek. De érdemi választ személyes beszélgetés által tudnék adni neked.
Tanács: bármit találsz magadban, ami ellene van az ő érkezésének, ismerd fel és oldd fel tudatosan!
Egy régebbi álomsorozatról kérdeznék. Egy férfival kapcsolatos ki mindig hozott magával egy kisfiut majd otthagyta velem. Ezt évekig álmodtam . Majd pár év után egy nagy fiut hozott de az magával vitte.
Valamiért ez a férfi erőteljesen benne van a gondolatomban holott nem is találkoztunk évek óta.
Annak a gyermeknek meg kellett volna születnie?
Koszonom a választ
Szeretettel
Csillag
Válasz:
Kedves Csillag!
Talán, ha erősebb tisztánérző képességeim lennének, tudnék erre válaszolni neked :) De nem így van. Bármi lehetett ez az álom, a saját megérzéseid azért fontosak. Ha ez egy álombeli férfi volt, akkor lehetett tanító is, ha valóságos, akkor a vele kapcsolatosan megélt élmények általi fejlődéseidről üzenhetett, a kisfiú lehetett a te gyermeki éned is, de igen, akár gyermek is.. A lehetőségekre is utalhat az álom - vagyis mutatja, mi van készen egy másik dimenzióba, ami lehozható a jelen valóságba.
Igazad volt, mert az álmom utáni 3-4 napban megbizonyosodhattam arról, hogy milyen is a volt párom igazi arca.
Már több, mint két éve szakítottunk, nem is hallottam róla semmit ezidáig, nem is találkoztunk, hál'Istennek! Most viszont a barátnőm összefutott vele, és megkérdezte tőle, hogy miért is szakítottunk mi annak idején. A volt barátom egy olyan hazugságot mondott neki, ami rendkívül sértő rám nézve. Iszonyú dühös lettem, mert a sok aljassága ellenére én aránylag szépen próbáltam lezárni akkor a kapcsolatunkat, ő pedig még most is gerinctelenül hazudik.
Aznap éjjel, mikor a tudomásomra jutott a dolog, ezt álmodtam:
Újra együtt voltunk, de én álmomban is nagyon haragudtam rá. Felé ezt nem mutattam, de gyanakodva figyeltem minden lépését. Az állomáson álltunk és azt mondta nekem, hogy este elmegy sárkányrepülőzni a húgával. Mondtam neki, hogy menjen csak, ha akar, nem bánom. Erre tüzetesen vizsgálgatni kezdte az arcom, rá is kérdezett, hogy mi történt, miért nem vitázok vele, amiért ő egyedül akar elmenni valahová nélkülem. De engem tényleg nem érdekelt a dolog. Közben bejött a vonat, amivel utazni szándékozott. Érdekes módon nem személy vonat volt, csupán csak vagonok, és az emberek egymás mellett álltak benne. Hirtelen mégis úgy éreztem, hogy szeretném, ha indulás előtt megpuszilna. Utána mentem, ő sietősen adott egy puszit, és már fel is szállt. Ott állt a többi ember között, és szomorúan nézett rám. Hazaindultam, de hirtelen ott termett mögöttem, mégsem utazott el. Az egész délutánt együtt töltöttük, este pedig a lakásomban voltunk, az ágyból néztük a tévét. Ő az én helyemen ült, és azt hiszem narancsot evett. Ránéztem, és olyan otthonos érzésem volt, mintha csak a férjemet néztem volna. Arra gondoltam, hogy ő is tudja, hogy így van ez jól.
Ami történt velem nekem nagyon furcsa. Fél évvel ezelőtt kimentem a temetőbe már kezdett sötétedni, az egyik sírnál ült egy srác a padon. Rám köszönt mikor odaértem ( ismerősnek tűnt) visszaköszöntem. Eddig még soha nem beszéltem vele, még azt sem tudom, hogy a hangja milyen lehet, mert egy köszönést nem jegyez meg az ember. Mindent ami fontosabb tud rólam, a családomról a szüleimről még szinte azt is mikor hová szoktam menni. Ijesztő! Már olyanokat szoktam csinálni, hogy másik útvonalon megyek teljesen más időpontban és mégis belebotlok.Fél év után megtudtam végre, hogy - hogy hívják. Nem tudom, hogy mit érzek de valami szorosat, mintha valami kötne hozzá. Azt hiszem bátorságot kellene gyűjtenem és odamenni hozzá nem kérdőre vonni akarnám csak egy pér szót beszélni vele. Viszont a másik része ami számomra ijesztő, nincsen nap, hogy ne vele álmodjak. Mint a mesében mintha álmomban vele élnék. Minden tökéletes a kapcsolatunk és a legfontosabb, hogy olyan szex vele mintha már valóság lenne. Majdnem mindennap hajnal 4 óra előtt 5 percel ébredek fel arra, hogy fölémhajol és az ijesztő-kísérteties fekete szemeivel néz. Nem felijedek hanem úgy érzem még kár volt felébrednem. Ha válaszolna nagyon sokat segítene.
Tisztelettel. Krisztinika
Válasz:
Kedves Krisztinka!
Mély lelki kötelék lehet köztetek, érdemes lenne jobban megismerni ezt a fiút. Álmaid üzenhetik, hogy nézz szembe az érzelmeiddel, és ne csak álmodozz róla! Amit álomban megélsz, tényleg a valóság lehet - egy másik dimenzióban. Egy bizonyos szinten már megvan köztetek a kapcsolat, de a valóságban is meg kell ismerned őt, hiszen addig nem változik semmi, amíg meg nem ismered, vagy nem lépsz felé. Óvatosan, lassan közelíts, először mindenképp tudd meg, ki is ő valójában! Utána dönts csak arról, mi is legyen köztetek.
A szüleim házában, a régi szobámban vagyok újra. Kinézek az ablakon ( de csak a függöny mögül, hogy senki észre ne vegye), és a szomszéd ház előtt meglátom a volt barátomat egy közös ismerősünkkel beszélgetni. Most mindketten nagyon fiatalnak tűnnek, a volt párom olyan, mint 16 éves korában, még azt a ruhát is hordja, amit abban az időben. Csodálkozom, hogy mit keresnek ott, de elmegyek az ablaktól. Kis idő múlva mégis viszatérek, és megint leskelődni kezdek. Semmi nem változott, továbbra is beszélgetnek, én meg rendkívül csodálkozom, hogy hogy csinálja a barátom, hogy ilyen jól néz ki még most is, több, mint 20 év után? Teljes lehetetlenségnek tartom. Közben a volt párom már szembe kerül az ablakunkkal, kissé lehajtja a fejét valamiért, és meglátom, hogy mintha a feje tetején gyérebb lenne a haja. Felcsillan a szemem, örülök, hogy végre találok rajta valami hibát, és mivel ezt jobban meg kell néznem, egy erősebb szemüveget veszek fel az enyémnél. (A valóságban is erősebb kellene már). Ezen az új szemüvegen keresztül nézve megdöbbenek a látottakon: felemeli a fejét, egyenesen a szemembe néz, és egy pillanatra mintha a saját apját látnám benne, majd egy igen idős emberré változik. Nagyon sovány, alig van haja (az is cafatokban lóg a fejéről), ráncos, és egyáltalában is úgy néz ki, mint egy hajléktalan. Ezután ébredek fel.
Köszönöm! Szissy
Válasz:
Kedves Szissy!
Álmodnak van fontos üzenete, de ezt nem én fogom neked megmondani, annyi bizonyos. Személyes üzenete van számodra, és ezt én két percben nem tudom meglátni, ehhez beszélgetnünk kellene. Gondold végig az álom előtti, és utáni egy hetedet, mi megy végbe benned, a lelkedben, az érzelmeidben! Azok a motívumok, amikor furcsaságot látsz, hangsúlyosabbak. A szemüveg üzenete lehet, hogy valóban elhagyod most a régi látásmódodat, azt a szemléletet, ahogyan eddig az érzelmi életedre néztél, és egy új szemléletet kell magadévá tenned. Tisztábban kell látnod a dolgokat, mert eddig sok mindent nem láthattál elég tisztán. A régi érzelmek dédelgetése kellemes - de biztos hogy előre visz? A jelen időszakban, a régi terhektől való megtisztulás idejét éljük, különösen érzelmi szempontból - talán erre készít fel, ezt segíti az álmod? Az öregség megjelenése szaturnuszi üzenet - itt érzelmi tapasztalatot mutathat, érzelmeid is öregednek, idősödnek, érettebbé válnak, és te magad is, egyre érettebbé válsz belül, a lelkedben, az események során. Érzelmi beérés időszakát élheted. Az apa megjelenése és az álom vége is érdekes végkifejlet, talán, ha igazán szembenézel azzal, amihez kötődsz, lehet hogy már nem is annyira vonzó?
Szeretettel: Anna
2010.01.31. 20:15
Nóri
Kedves Anna!
Köszönöm az előző választ :) tényleg igaz minden :)
Még egy álomra lennék kiváncsi amit ma álmodtam mert rossz volt..
Van egy fiú aki tetszik és az iskolába hamarabb kiengedték az osztályom de a barátnőmnek mondtam hogy várjuk meg az óra végét hogy együtt menjünk azzal a fiúval haza, személyesen nem ismerem. Kicsöngettek és jöttek az emberek, már nagyon vártam hogy jöjjön és néztem fel a lépcsőn hogy lássam mikor jön megláttam hogy a lépcsőn állt egy lánnyal és csókolóztak és átölelte. Annyira fájt úgy látni ezért mondtam a barátnőmnek hogy mehetünk is haza..
Előtte megint álmodtam ezzel a fiúval hogy az iskolába tettek ruhás szekrényeket és mindenkinek benne voltak a ruhái. Az én szekrényem mellett volt annak a fiúnak a szekrénye és amikor kinyitottam a szekrényem láttam hogy pár fölsője nálam van, kinyitottam a szekrényét és láttam hogy azér volt nálam mert már nem fértek el. Nem tudom miért fogtam magam és rendbe raktam a ruháit így azok a fölsői is odafértek amik nálam voltak, utánna a sajátomat is rendbetettem. Pakolás után állt mellettem egy lány (azt hiszem) és egy volt osztálytársam ment fel a lépcsőn de elötte mondott oda valamit és grimaszolt..nem emlékszem hogy nekem vagy annak a lánynak. /ezt is valamikor éjjel álmodtam)
Nagy megkönnyebülés volt amikor felébredtem..
Előre is nagyon köszönöm, Nóri (1990.01.05 06:45 körül és olyan 00:35 körül feküdtem le)
Válasz:
Kedves Nóri!
Biztos hogy ez az álmod "rossz" volt, vagy inkább csak kellemetlen? Én úgy látom, érzelmi tanításokat hozhat neked ez a jelen időszak, és talán jó úton haladsz, hogy meg is értsd őket. Az egyik fő üzenete lehet ezeknek az álmoknak, hogy jó dolog a vágyainkkal foglalkozni, ám még jobb dolog megvalósítani őket! Ehhez pedig szükséges elhagyni bizonyos dolgokat, például át kell gondolni, hogy valóban arra a személyre vágysz, aki méltó is a vágyaidra, vagy ha igen, akkor mennyit teszel azért, hogy megvalósuljanak a vágyaid? Sajnos, a körülmények ismerete nélkül ennél többet nem tudok mondani..
Az bizonyos, hogy éppen 31-én, tehát az álmod napján lett egzakt a valódi értékekre rámutató Szaturnusz, és a magasabb szintre lépést jelképező Plútó kapcsolata. Vajon te megláttad, mik az igazi értékek, és változtattál-változtál is ennek irányában?
Még egy ajánlat: nyilván lehetnek napok, amikor esti programjai vannak az embernek, de én nagyon pártolom a 20 és 22 óra közötti lefekvést, ez nem csak az álmodás szempontjából fontos, és nem csak a testi regenerálódásért, hanem a lelki-spirituális regenerálódás miatt is!
Szeretettel: Anna
2010.01.25. 20:24
Dani
Sziasztok!
Valaki tudna segíteni?minden este és délután ha alszok rémálmom van!Valakit megkell mentenem,vagy veszekedek valakivel általában félbe szakad és mikor felébredek tiszta víz vagyok!Mitől lehet ez?Vagy mit jelent?
Válasz:
Kedves Dani!
Biztosan tudnék segíteni, ha felvennénk a kapcsolatot e-mailben, akkor könnyebb lenne ezekről a dolgokról beszélgetni, hiszen mélyebb lelki folyamatokról van szó. A rémálmokról először is annyit el kell mondanom, hogy saját Felettes Éned figyelmeztetései lehetnek, amikor egy (vagy több) üzenetet nem akarunk megérteni, akkor a psziché a sokkolás módszerével hívja fel a tudatos figyelmet arra, hogy foglalkozzunk végre ezekkel az üzenetekkel. Valamilyen belső változás, változtatás szüksége lehet, annak érdekében, hogy teljesebb életet élhess.
Én alapvetően benne látom az álmodban a jelenleg retrográd Mars üzenetét - tehát, hogy most van itt az ideje levágni magunkról mindazt a belső, lehúzó rögzülést, eszmét, egyebet, ami már nem méltó önmagunkhoz, isteni önvalónkhoz.