Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Szövés
 
Böngésző
 
Álmaink üzenete

 Az álmok világa szinte minden embert lenyűgöz - ám megfejtésüknél gyakran nehézségekbe ütközünk. Miért van ez? Hogyan is fejtsük meg az álmainkat? Hogyan értelmezzük őket? Ebben kíván segíteni ezen írás is - hangsúlyozom: segíteni, hiszen minden ember maga tudja igazán megfejteni az álmát, egy kívülálló legfeljebb segíthet ebben.

 

Álmaink üzenete

 Szeretettel meghívlak egy csodálatos utazásra az álmok világában!

 Ez a jegyzet azért készült, hogy segítő kezet nyújtson Neked, ha úgy érzed, nem érted az álmaidat, és szeretnéd megfejteni őket. Megláthatod: ahhoz, hogy értsd az álmod üzeneteit, nem kell külső segítséghez folyamodnod, sőt, az én véleményem az, hogy a saját álmodat csak te tudod megfejteni. Kívánok Neked örömteli, izgalmas, felismerésekben gazdag álom-utazást!

(az írás a 2010.02.27-i Álmaink üzenete c. előadás kidolgozott jegyzete)

Bevezető alap-eszmék

Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk az álmainkat, először tisztáznunk kell néhány alapvető gondolatot, alap-eszmét, amelyre építhetünk. Miért is akarunk egyáltalán foglalkozni az álmainkkal? A válasz egyszerű: mert belénk van kódolva, hogy az álom üzenet. Mindannyian érezzük, tudjuk, hogy az álomban látott képsorok segítő üzenetekkel bírnak, és ha ezeket tudatos szintre emeljük, akkor teljesebb életet élhetünk. Az álom emelő erő!

 Miért is születtünk meg, miért élünk? Létezésünk célja egyrészt a fizikai tapasztalás, a megélés. Egyszerre vagyunk jelen az anyag, a lélek és a szellem világában, és ez más élőlénynek nem adatott meg ebben az Univerzumban. Kivételesek vagyunk tehát, és arra születtünk, hogy teljes életet éljünk, az anyag szintjén - ismétlem, az anyagban, tehát nem elég belül szárnyalni, ha kint nincs minden rendben, hiszen a látható és láthatatlan szinteken is meg tudjuk teremteni a teljességünket (ezért nem vagyok híve pl. az erősen önmegtartóztató, önsanyargató böjtöknek. Lelkünk az Itt és Mostot választotta létezése teréül, nyilván nem véletlenül szerettem volna megtapasztalni, ami most van). Létezésünk másik fontos célja pedig a lelki, erkölcsi nemesedés. Ezt hívják sokan fejlődésnek, tanulásnak, ám nem mindegy, hogyan fogalmazunk, hiszen sokakban félelmet kelthet a "tanulás" szó, vagy nehéznek tűnhet a "fejlődés". Jobb, ha tisztázzuk: nem szenvedni, hanem megélni és teljességgel megélni jöttünk az életet, a lélek belső nemesedése pedig gyönyörű küldetés, amely során egyre gazdagabbá válunk. Létünk célja tehát a gazdagodás - főként lelki-szellemi szempontból. Ugye, így már másképp hangzik!

 Életünket tehát egyszerre éljük az anyagi, és a lelki-szellemi világban. Van nappal, és van éjszaka, és mindegyiknek megvan a maga szerepe. A nappal fogalmához köthető az asztrológiában a Nap szimbóluma, a világosság, a teremtés, a cselekvés, az irányítás, a tettek mezeje. Az éjszaka királynője pedig a Hold, amikor már nem a szemünkkel, hanem a szívünkkel láthatunk, amikor láthatóvá válnak a csillagok, és jönnek az álmok - tehát megkapjuk mindazokat az égi-földi üzeneteket, amelyekre a nappali világban, a létezésünk kiteljesítéséhez szükségünk lehet. Az éjjel nem csak a test pihenésére szolgál - elnyugvás, és útmutatás a léleknek is. Az alvás során elhagyhatjuk fizikai korlátainkat, a lélek kilép a testből, és szabadon szárnyalhat, bejárhat más és más dimenziókat is. Az éjfél pillanatában pedig egy kis időre újra visszatér a Teremtőhöz - nem hiába hallhatjuk olykor, hogy mennyire fontos az éjfél előtti alvás. Ahhoz, hogy az éjfél pillanatában újra egyesüljünk Teremtő Anyánkkal, és a lélek igazán pihenten ébredjen, ajánlott már jóval éjfél előtt elpihenni. Ez alól senki nem kivétel - az éjszakai munkát végzők előtt is bármikor ott a lehetőség, hogy változtassanak életmódjukon, hiszen senki nem kényszerít senkit arra, hogy felborítsa saját természetes belső egyensúlyát, a döntés az életünkről mindig a saját kezünkben van!

 Az én ál-om

 Mi is tehát az álom? Az én értelmezésemben egy egész belső univerzum, egy óriási lehetőség a létezésben, és belső életem láthatatlan színtere. Lecsengeti, feldolgozza a múltat, rálátást ad a jelenemre, felkészít, utat mutat a jövőre. Az álom lényege, hogy tiszta rálátást ad ön-mag-amra! Cenzúra és elfogultság nélkül, tisztán megmutatja, hogy mi is zajlik bennem, hogy milyen a lelkivilágom, hogy mit élek belül. Hozzá képest, a nappali létezésünk csak ál-ca, a nappal az igazi ál-om. Éjjel, az alvás alatt viszont lehull minden álarc a lelkemről, és egyértelműen láthatom magam, és azt, hogy mi megy végbe bennem.

 Lényeges, hogy tudjuk tehát: az álom a belső világunkat mutatja meg, nem azt, hogy kívül mi történik velünk, hogy mikor mi ér minket, vagy mit fogunk tenni. A cselekvéseinket magunk irányítjuk. Az álom arról ad felvilágosítást, hogy mi zajlik a lelkünkben, hogy a lelkünk hogy érzi magát. Nem tanácsol, nem mondja meg, mit tegyünk - egyszerűen megmutatja, mit is érzünk-élünk valójában, és ennek alapján én magam eldönthetem, hogyan is cselekedjek majd nappal.

Példa-álom: 2003 nyarán boldogan készültem az esküvőmre. A nagy nap reggelén ezzel az álommal ébredtem: egy sötét helyen vagyok, ám mindenhol tüzek égnek. Egy férfi, akinek olló-keze van, élve kitépi a szívemet. - Az álom tehát egyértelműen megmutatta, hogy a jelen állapotomban mit élek meg. Az érzelmek (szív) hiányoztak a kapcsolatomból. Ha a házasságot választom, olyanná válok, mint az álombeli áldozat: úgy élhetek, mint akinek élve kitépték a szívét. Élek, mégis érzések nélkül, a szív pedig maga az élet! Az álom nem mondta, hogy ne menjek férjhez, nem szólított fel semmire, csak tisztán megmutatta, mi zajlik bennem, és ha az érzelmek nélküli kapcsolatban maradok, akkor élő-halottá válhatok. Ekkor még nem mélyültem el kifejezetten az ezotériában, és ezzel az álmommal direkt nem foglalkoztam. Reggel, ébredés után visszatért a rózsaszín köd, a boldog készülődés az esküvőre. Nem követtem az álmom üzenetét. Később, 3 év múlva váltam el.

 A nappali tudat tehát sokkal fejletlenebb, mint az a tudati szint, ahol az álmok íródnak. Az emberiség a tudat kinyílását tekintve, még gyermekcipőben jár, gondoljunk csak arra, hogy nappali tudattal agyunknak alig 3-6%-át használjuk. A többi sem véletlenül van ott! Járjuk tehát a földi iskolát, és ehhez nagy segítség az álmok üzenete, amelyek magasabb intelligenciaszinten íródnak. Az alvás ideje alatt közvetlenebb a kapcsolat a Felettes Énünkkel, és a magasabb világokkal. Az álom tehát nem lebecsülendő dolog! Nem ajánlatos úgy emlegetni reggel, hogy "jaj de hülyeséget álmodtam" - ha egyszer tudjuk, hogy mennyire magas szintű, felemelő üzeneteket közvetít nekünk. Az álom egy felülemelkedett állapot. Az álmainkkal való felelősségteljes, tiszteletbeli bánásmódot meghálálja az álom. Karmikus utunk során azonban túl könnyű lenne, ha egyértelműen látnánk ezeket az üzeneteket, ezért nem véletlen, hogy nem emlékszünk sem álmainkra, sem előző életeinkre - a jelen tudati fejlettségi szinten ezekre nem biztos, hogy szükség van. Van azonban egy jó hírem, és ezt biztosan érzitek is: a tudatalatti mindent eltárol, fogja az álomüzeneteket is, így egy adott élethelyzetben ezek mindig előjönnek, és segítenek nekünk. Nem kell tehát aggódni, ha nem emlékszünk álmainkra, hiszen ez csak látszólagos.

Hogyan emlékezzünk az álmainkra?

 Az álmodó képességünk erősítésére kitűnő lehetőségek léteznek. Mindennek az alapja valójában az, hogy többet foglalkozzunk az álmainkkal, hogy több figyelmet szenteljünk nekik! Benne van a meghatározásban is: a figyelem szentség, a figyelmünket, az energiáinkat rááldozni valamire, az bizony megtérül, és áldássá válik. Az álmodó képesség, az intuíció szerves része, valójában minden emberben benne van, csak az utóbbi idők során keveset használtuk, így akár az izmok, ez is elerőtlenedhet, elgyengülhet - a megoldás tehát, hogy újból elővegyük, és egyszerűen használjuk képességeinket, ezáltal megizmosodnak, megerősödnek! Ha elkezdünk többet foglalkozni álmainkkal, észrevehetjük, hogy idővel egyre több álomra emlékezünk, és egyre intenzívebben álmodunk. arról nem is szólva, hogy nem kell már senkihez fordulnunk ahhoz, hogy értsük is az álmot, hiszen rálátunk azok értelmezésére!

 Van azonban még egy nagyszerű módja az álomüzenetek elfogásának, és ez az álomnapló! Ha az álmainkkal szeretnénk foglalkozni, akkor úgy vélem, ez alapvető. Ha elkezdjük leírni, vagy akár lerajzolni az alvás alatt látott képeket, képsorokat, akkor  egyre jobban emlékezni fogunk rájunk. Legyünk persze türelmesek, hiszen időnk van bőven, és lehet, hogy lesznek bizonyos pontok, amiken túl kell jutnunk, időszakok, amikor egyszer csak, hirtelen eljön az idő, hogy átlépjünk magunkban bizonyos határokat, és beindulhat valami. Aki egyáltalán nem emlékszik álmaira, vagy csak kevésre, annak első lépésként azt ajánlom, ne erőltesse a képeket, egyszerűen figyelje az érzéseit! Figyelje azt, milyen érzéseket tapasztal alvás alatt, vagy ébredéskor, illetve, hogy nappal hogyan köszönnek vissza ezek az érzések! Az álom-érzetek figyelése, nyakon csípése már az első lépcsőfok a megoldás felé.

 Az álomnapló vezetéséhez ajánlom, hogy minden álmot dátummal, sőt, akár címmel ellátva jegyezzünk fel! Az egyáltalán nem baj, ha kimarad egy pár nap, vagy akár nagyobb időszak is, ez igazán ne vegye el a kedvünket! Az álomnaplót bármikor folytathatjuk. Az álmokat lehetőleg jelen időben írjuk le, mintha éppen most történne velünk, így sokkal könnyebben visszaidézhetők a képek, és az érzések! Az érzésekről is bátran írjunk, hiszen amíg a látott dolgok szimbólumok, addig az érzéseink egy az egyben üzennek, bennük megbízhatunk. Ébredés után igyekezzünk minél hamarabb leírni, vagy magnóra/diktafonra mondani az álmot, hiszen minden perccel egyre messzebb száll az álom, és minél több a nappali fény, annál nehezebb visszaidézni.

 Külön megemlíteném azokat az álmokat, amelyekre felébredünk! Ha azt tapasztaljuk, hogy az éjszaka folyamán egy álomra ébredünk, akkor írjuk le azonnal, vagy legalábbis gondoljuk végig az álmot, hiszen reggelre elszáll, hiába él még akkor pontosan az emléke, és ezek az álmok bizony, fontos üzeneteket hoznak! Nem véletlen, hogy az égiek egy ébredés előidézésével segítik az álomüzenet tudatossá tételét. Emellett, meg kell jegyeznem, hogy a lényegi álomüzenetek az alvásidő közepe táján jönnek, amikor a legmélyebbre merülünk az álomban (tehát nem az éjszaka közepén, hanem az alvás idejének közepén!). Minél közelebb kerülünk a nappalhoz, a tudatra ébredéshez, az üzenetek annál felszínesebbek lehetnek, ezért érdemes nem csak arra az álomra koncentrálni reggel, amelyre jobban emlékszünk, hanem meg kell próbálni a lehető legteljesebben visszaidézni a mélyebb álmokat is.

 Az álomüzenetek elcsípéséhez tehát ajánlott sokat foglalkozni álmainkkal, és naplót vezetni róluk, akár úgy is, hogy egy normál napló mellett vezetjük az álomnaplót, hiszen így egyszerre láthatjuk viszont a külső- és belső életünket, történéseinket, és egyik választ adhat a másikra. Mindezek mellett még egy dolog segíthet az emlékezésben, az álmokra való kinyílásban: az, hogyakarjuk látni önmagunkat! Az álomban ugyanis értelmét veszti az egó. Nincs elfogultság, nincs kísértés, csak a tiszta üzenet, a tiszta rálátás saját lelkünkre. Ha valaki fél szembenézni ön-mag-ával - akkor az álmaira is fátylat húzhat. El kell jutnunk oda, hogy megértjük: az álom értünk van, és az, hogy tisztán látjuk önmagunkat, csak segítségünkre lehet, és előre vihet. Ha készek vagyunk átlépni saját határainkat, ha bátran szembenézünk önmagunkkal - még ha félünk is - csak gazdagabbá válhatunk! Merjünk egy nagyot lépni önnön magvaink felé!

 Szintén segítség lehet az emlékezésben, ha elalvás előtt megkérjük szellemi segítőnket, vagy angyalainkat, hogy felébredéskor emlékezzünk az álmunkra. Ilyen módon lehet kérni útmutató álmokat is, ajánlott a következő módszer: lefekvés előtt, három mély lélegzetet véve, nyugodtan ülünk az ágyon. Egy pohár tiszta víz legyen velünk. Kortyoljunk hármat a vízből, arra gondolva, hogy a test, a lélek, és a szellem gazdagodásáért, teljességéért kérjük az álomüzenetet, amelyre ébredéskor emlékezünk. (Bármit kérünk, mindig jelen időben határozzuk meg a kérésünket, ne a jövőbe tegyük, ez más kérésünkre is vonatkozik! Emellett meghatározhatjuk azt is, hány órakor ébredjünk, a biológiai óra eszerint beállítható.)

 Kis asztrológiai kitérőként, megjegyezném, hogy az álmodó képesség, az intuíció a Hold és a Neptunusz energiáihoz köthető. A Hold a lélek felszíne, a Neptun a lelkünk mélye, legrejtettebb titka. Ha ezeket az energiákat magasabb szintre emeljük magunkban, ezzel együtt a megérzéseink, a spirituális képességeink is emelkednek. A Hold a belső otthon megteremtésében segít. Magas szinten működtetjük, ha arra törekszünk, hogy igazán otthon legyünk önmagunkban, hogy igazán önmagunk legyünk. Ehhez meg kell szűrnünk, mit fogadunk be a külvilágból, és mit nem, valamint saját gondolatainkat, érzéseinket is át kell küldenünk a Hold rostáján. Mik azok a gondolatok, amelyek épülésemre vannak, amelyek által teljesebb vagyok, és igazán Én vagyok? Mik azok, amelyek nem? Ha ezt felismertük, eszerint gondolkodjunk. A Neptunusz is hasonló, de már mélyebb fogalom. Ő már nem elégszik meg azzal, hogy önmagunkban Egészek vagyunk - a világban, az egész Mindenségben otthonra kell, hogy leljünk! A Neptun segít, hogy minden fél-elemet magunk mögött hagyjunk, és az Univerzummal Eggyé, Egésszé váljunk. Az élet eseményein keresztül üzen nekünk, kövessük bátran az üzeneteit! Gyakran üzenhet azáltal is, hogy fél-ünk megtenni, meglépni valamit - ilyenkor tudatosítsuk magunkban, hogy a fél-elem iránymutató! Arra kell mennünk, amerre a fél-elem mutat, hogy a fél-ségből újra egy-séget kovácsoljunk! A Hold és a Neptunusz tehát mindig belső, és nem külső út - ahogyan az ezotéria is belső vizsgálódást jelent. Ezzel is emeljükaz ő energiáikat: ha nem jósokhoz futkározunk, és nem álomszótárakat lapozgatunk, ha nem mások tapasztalataira hagyatkozunk, hanem a saját, személyes tapasztalatainkat igyekszünk megszerezni, és magunkban vizsgálódunk. A lélekkutatás - mint a nevében is benn van - a saját lelkünk vizsgálatát kell jelentse. Spirituális embereknek ez különösen fontos. Ha tehát tisztán látom a saját lelkemet, könnyebb az utam, és könnyebben irányítom az életemet. Így, a Neptunusz által valósíthatunk egységet az emberi kapcsolatainkban is. Hiszen gyakran tapasztalhatjuk, hogy valakivel szemben ellenszenvet, fél-tékenységet, vagy valamilyen negatív érzést érzünk (valójában generálunk magunkban, hiszen senki nem ültette azt belénk, magunk teremtettük). Ilyenkor ez a negatí érzés is üzenetet hoz! Talán éppen azzal az emberrel van dolgunk, aki iránt ezt érezzük. Hiszen mindannyian lélek-testvérek vagyunk, és minden ilyen érzés rámutat arra, hogy itt bizony elszakadtunk a másiktól, és gyógyulnunk-gyógyítanunk kell! Ha pl. valakire féltékenyek vagyunk, mert valamiben látszólag jobb, mint mi magunk vagyunk - akkor lássunk rá arra, hogy az egész azért van, hogy önmagunkra találjunk, hogy meglássuk, kik is vagyunk mi igazán, otthonra leljük magunkban, és ne máshoz akarjunk hasonlítani. Hogy megtaláljuk, egyáltalán mi is az, amiben a legjobbak vagyunk, és mi nem az? Hogy a másikhoz közeledve egymást segítsük dolgokban. Képzeld csak el: ott vagy életed útján, egy nagy teherrel a válladon, és szükséged lenne egy bizonyos üzenetre, hogy letedd a terhed és megoldást találj. És akkor jön valaki, aki iránt ellenszenvet érzel - pedig éppen az a valaki tartalmazza a számodra szükséges üzenetet! Rajtad áll a döntés: elfogadod és befogadod őt, és ezzel gazdagabb leszel-e, vagy húzod még egy kicsit az időt?

 Mindenki számára ajánlom szeretettel egyik kedvenc mondásomat: "Ha azt akarod, hogy valaki ne legyen többé ellenszenves neked, tégy vele valami jót!" (J. Benquente)

 Példa-álom: Egyik kedves ismerősöm, aki épp elindult a spiritualitás útján, azzal keresett meg, hogy rémálmában egy másik ismerős férfi közelített hozzá, félelmetes körülmények között. A férfiről tudni kell, hogy olyan nézeteket képvisel, amelyekkel kedves barátom erősen hadilábon áll - egyszerűen nem érdeklik ezek a nézetek, és nem is akarja elfogadni őket, nem szeretne elmélyülni az illető férfi által képviselt tudásban. Az álom valójában figyelmeztető jel volt számára. Eljutott oda, hogy egy bizonyos szinten nem tud továbblépni, és ha közelíteni kezdene ahhoz a tudáshoz, amelyet a másik férfi képvisel, akkor megtörne a jég, és előbbre jutna, megoldást találna sok problémára. Azóta, a barátom lassan elkezdett közeledni e nézetek felé, és a spiritualitás útján szépen halad előre.

Az álmok értelmezése

 Elérkeztünk tehát az álmaink értelmezéséhez! Foglaljuk össze a lényegi alapelveket, amelyek segítenek álomszövedékeink felfejtésében!

- Az álom a saját lelki állapotunkra ad tiszta rálátást. (Ez alól persze vannak kivételek, de ezeknél már az álomban érezzük, hogy nem "egyszerű álommal" van dolgunk. Léteznek jósálmok, előző életbeli emlékeket idéző álmok, más dimenziókban megélt élmények, amelyeket álomként érzékelünk, ám mindezeknél már akkor tudjuk, mit is látunk, vagy élünk meg, amikor történik. Ilyen pl. az, amikor egy anyához bejelentkezik a majd leszülető gyermeke, vagy azok az esetek, amikor egy az egyben jósló álmot látunk, erről később még lesz szó.)

- Az álom szimbólumokban szól hozzánk. (Itt is vannak kivételek, de ilyenkor is elmondható, hogy már az álomban tudjuk, érezzük, ha valami nem szimbólum, hanem önmagát jelenti. Időnként egy "egyszerű álmodóval" is előfordul, hogy nem szimbólumokban kap üzenetet, hanem az álom egyértelműen felvázol egy helyzetet, vagy egy kapcsolatot - Példa álomegy fiatal lány erősen kötődött egy férfihez, aki őiránta csak szexuális vonzalmat érzett. A lány azt álmodta, hogy egy ágyon fekszik, és az illető férfi meglátogatja. Azzal keresi meg, hogy a felesége nem jól főz, és szeretne nála enni, jobban szereti azt, amit a lány főz neki, és mellébújik az ágyba. Az álom értelmezéséhez tudni kell, hogy a főzési és étkezési szokások, az életünkben is megegyeznek a szeretkezési szokásokkal. Az ágy is a lány intim területe. Az asztrológiában is, a szexualitás, és a sütés-főzés egy életterülethez kapcsolódik - ez az 5. életház, a kreativitás területe. Az álom tehát megmutatta a lánynak, hogy ez a férfi azért jön, hogy tőle kapja meg azt, amit otthon, a feleségétől éppen akkor nem tud elfogadni.)

- A saját álmát mindenki maga tudja megfejteni. (Mindenki egyéni, személyes szimbólumrendszerrel rendelkezik. Ez a szimbólumrendszer azóta alakul, hogy megszülettünk -sőt, még előbbről is hozunk emlékeket -, az elme minden emléket elraktároz, és később újra előveszi, felhasználja az álom alapanyagául. Léteznek ugyan egyetemes szimbólumok, amelyekről még később szó lesz, ám a lényegi üzeneteket csak az érteheti, aki megálmodja. Pl. mást jelent egy hinta annak, akinek kiskorában szép emlékei voltak a hintázásról, és mást jelent annak, aki egyszer kiesett a hintából, és megütötte magát. Mindenki más és más küldetéssel, céllal született, más energiákkal éli az életét.)

 Az értelmezés során a legelső, és legalapvetőbb dolog talán az, hogy az értelmezés nem technika, hanem szemléletkérdése! Ha meg akarjuk érteni álmainkat, akkor egyszerűen máshogy kell rájuk tekintenünk, mint eddig tettük. Látnunk kell azt, hogy nem egy rajtunk kívül álló képsor, hanem a saját lelki folyamatainkról szóló film! Ez az álomelemzés lényege. Tudni, hogy amit látunk, abban önmagunkat látjuk viszont!

 Sokaknak gondot okoz így tekinteni az álomra, ezért rögtön nézzünk is példát erre! Nem kell megijedni ettől, ez a másfajta látásmód hamar kialakul bennünk, ha nyitottak vagyunk rá. Mindenki számára létezik egy bizonyos pont, határ, amit egyszer átlép, és onnantól fogva már könnyen értelmezi az álmait.

 Ahhoz, hogy megértsük, hogy az álom rólunk szól, készítsünk mi is egy álmot, gondolkodjunk kicsit álomul! Így megláthatjuk azt, hogyan szerkeszti magát az álom, és aztán már nincs más dolgunk, csak az, hogy mindezt a visszájára fordítsuk. Tegyük fel, hogy van egy megoldásra váró kapcsolat az életünkben. Énünk egyik oldala mindent megtesz, hogy pont kerüljön a végére, tudja, hogy a megoldáshoz meg kell hoznunk egy áldozatot, és meg kell változnunk egy kicsit. Énünk kényelmesebbik oldala viszont azt mondja, neki ugyan mindegy, maradhat is a dolog úgy, ahogy volt, mert nem akar változni, és jobban esik a régi, megszokott rossz, mint az újítás. Nézzük, milyen szimbólumokkal játszhatunk! Énünk egyik fele határozottan tudja a jó megoldást, mint ahogy például Lujza barátnénk szokta, így Énünk egyik felét Lujza játssza az álmunkban. Az áldozat szimbóluma lehetne mondjuk valami olyan, amitől nem szívesen válunk meg, pedig pótolható - legyen a kedvenc kabátunk. Énünk másik fele, aki nem akar változni, legyen a szomszéd néni, akiről tudjuk, hogy nem szereti a változatosságot. Találjuk ki a történetet: pl. látjuk a szomszéd nénit a kedvenc kabátunkban, kényelmesen sétálgatni az utcán, amikor is egyszer csak megjelenik Lujza barátnénk, odarohan a nénihez, és lerángatja róla a kabátot, majd rak egy nagy tüzet, és elégeti. Szomszéd néni sír, Lujza pedig boldog. A tűz elég, mi pedig észrevesszük, hogy a hamvak alatt kis zöld növénykék bújtak ki, és elégedetten gyönyörködünk bennük. - Nos, ha ez egy álom, akkor nem véletlen, hogy elsőre elmosolyodunk, és azt sem tudjuk, mit kezdjünk a kedvenc kabátunkért síró szomszéd néni történetével. Pedig, ha átlátjuk, hogy Énünk egy-egy oldalát személyesítik meg mindezek a szimbólumok, akkor leszűrhetjük a következtetéseket: az adott helyzetben akkor járunk jól, ha meghozzuk a kellő áldozatot, és hagyjuk elégni magunkban a régit, hogy megszülessen az új! Lehet, hogy sírunk egy kicsit, de mindenképpen ez tűnik jó megoldásnak. Az álom máris felkészített minket erre! A valóságban persze, az álom sokkal többrétű, összetettebb, de azt hiszem, ez a példal a szimbólumok értelmezéséhez közelebb visz.

 Nézzük most mindezt megfordítva, nézzünk egy igazi álom-példát!

 2009 tavaszán álmodtam a következőt: a karomon egy kis kígyó tekergett, és nagyon féltem, hogy addig tekereg, amíg egyszer csak megharap. Nem szerettem volna megsebesülni, szerencsére, ez nem is történt meg, és felébredtem. - Az álom ezért is érdekes, mert egyértelműen tárja elém a Kígyótartó csilagkép üzenetét. A Kígyótartó alakja két kígyót tart a kezében, ők az energiáink szimbólumai, és üzenete, hogy saját energiáinkat (cselekvéseinket és gondolatainkat is) magunk tartjuk kézben, mi magunk irányítjuk. Ezzel az irányítással pedig gyógytíhatunk is - meggyógyíthatjuk testünket, lelkünket, szellemünket, az életünket. Az álom idején nehéz helyzetben voltam - találkoznom kellett valakivel, aki már sok sérelmet okozott nekem, nem mélyeket, csak felszínes bántásokat, de én tartottam a találkozástól. Az álom üzenetét értelmezve rájöttem: minden sérelem, amelyet elszenvedek, saját magam által érkezik, hiszen én döntöm el, hogyan irányítok. Befogadom-e a sérelmeket, vagy nem? Megsebzem-e magam, vagy nem? Ezen felül is, a csilagképi üzenet megértése segített, hogy az illetővel való kapcsolatot rendezzem, egyszerűen úgy, hogy a továbbiakban egyáltalán ne is foglalkozzam ezzel az illetővel. Ezt az üzenetet tudatosítva, megkönnyebbültem.

  Az álomfejtéshez tudnunk kell azt is, hogy az álom ideje plusz-mínusz hét nap, tehát üzenete az álmot megelőző, vagy követő hét napban van érvényben. Ez alól is lehetnek persze ritka kivételek, ezeket többnyire jósló álmoknál tapasztalom. Példa-álom: 2005 tavaszán találkoztam először az asztrozófia csodálatos világával, egy tapolcai előadáson. Ezt a találkozást egy álom előzte meg, amit több hónappal az esemény előtt láttam. Álmomban egy osztályteremben ültem, és asztrológiai előadást hallgattam (ekkor még fogalmam sem volt, hogy a jövőben részt veszek majd ilyen előadáson). Egy fiatal, sötét hajú férfi magyarázott a táblánál, amire egy táblázat volt felrajzolva. A táblázatban a 12 zodiákus jelet láttam, a Kostól a Halakig, ám az egész álomban volt egy nagyon furcsa motívum! A Bak és a Vízöntő jelek nem a helyükön helyezkedtek el, hanem egymással helyet cseréltek. A férfi elmagyarázta, hogy ez valójában így a helyes, nem pedig úgy, ahogyan eddig tanultuk. - Minden álmot tekintve, a lényegi üzeneteket tartalmazhatják azok a szimbólumok, amelyek számunkra furcsának tűnnek. Az álom előrevetítette azt, hogy nemsokára egy hasonló témájú, és helyszínű előadáson, hasonló körülmények között találkozni fogok az asztrozófia tudományával, amely merőben más, mint amit eddig tanultam. Rámutatott arra, hogy ha meglátom a különbséget az eddig tanult modern, és az akkor megismert ősi asztrológia között, az fontos változást hoz az életembe. Kicsivel később, 2005 tavaszán, váratlanul tudtam meg, hogy lesz ez az előadás, és még az ősszel valóban el is kezdtem az asztrológiai iskolát.

 Mindezekből a példákból talán érezhetitek, hogy az álomelemzés valóban személyes, belső utazás. Én azt vallom: ha érteni szeretnéd az álmaidat, dobd el az álomszótárakat! A szótárak íróinak talán használnak valamelyest.. de ez más emberekre már ritkán vonatkozik. Ami az álomelemzéshez igazán szükséges, az az önismeret, a pozitivitás, a szimbólumértő képesség. Jó tudni azt is, hogy az álom annyira összetett, hogy nem csak egy üzenetet hoz. Ezért gyakran előfordulhat, hogy amikor azt hiszed, megfejtettél egy álmot, akkor még a felénél sem vagy, és idővel újabb üzenetet hoz ugyanaz a képsor. Úgy vélem, nem elég feladni akkor az álomelemzést, amikor látjuk, hogy az álom valamely motívuma nappal visszaköszön - meglehet, hogy a lényegi üzenetek még mélyebben vannak, vagy csak ezután jönnek.

 Még egy példa-álom, hogy ráhangolódjunk az elemzésre: az álmodó egy fiatal lány, tele gátlásokkal, ám már elindult az önirányítás útján, és igyekszik a saját kezébe venni az életét. Álmában a szavannán jár, 40fokos melegben, és egy zsiráfot lát feküdni békésen a füvön. Aztán jön egy oroszlán, és meg akarja enni a zsiráfot. A zsiráf nem menekül el. A lány belenéz a zsiráf szemébe, és látja benn a félelmet, a tudatos áldozatvállalást - az oroszlán felfalja a zsiráfot, és az álom véget ér. - Értelmezéséhez tudni kell, hogy a lánynak ebben az időszakban éppen nem volt párkapcsolata. Volt ugyan egy férfi, aki tetszett neki, de nem mert kezdeményezni. Azt is tudta, ha megteszi, a férfi valószínűleg nemet mond - ám ha nem teszi meg, nem is lesz esély a kapcsolatra. Az álmot követő napon félt ugyan, de megtett a szükséges lépéseket, erőt vett magán, és találkozóra hívta a férfit, aki azonban nemet mondott. Az oroszlán megjelenése tehát a lány saját belső erejének, és önirányító képességének megjelenése volt az álomban. A zsiráf az az oldala, amelyik félt ugyan, de tudatosan meghozta azt az áldozatot, hogy beszélt a férfival. Az oroszlán pedig a lány azon oldala, amelyik erőt vett a félelmeken, és legyűrte félénk énjét, belső erejének hála, felülkerekedett önmagán.

  Varázsold át az életedet az álom segítségével!

 Az álom nem csak felemelő erő - az álom mágia! Nem véletlenül a Hold az álmodó képesség, hiszen a Hold a nagy átalakító erő, a folyton változó minőség, a belső átalakulások segítője. Az álomban kap lehetőséget a lélek arra, hogy változtasson az életén. Amikor álmodunk, már előkészítjük az elkövetkezendő napjainkban megélt dolgokat. Ha tehát már az álomban tudatosan arra törekszünk, hogy minden a lehető legjobban alakuljon, akkor ez vissza fog köszönni nappal is. Ezzel kapcsolatban említeném meg a tudatos álmodás technikáját - amelyre mindannyian képesek vagyunk, sőt, sokaknak tanulni sem kell, mert eleve tudatosan álmodnak. A tudatos álom azt jelenti, hogy nem csak látjuk az álmot, és megéljük, amit az álom hoz, hanem mi magunk is képesek vagyunk irányítani azt, amit álmodunk. Én az álmaimban nem csak a saját cselekvéseimet tudom irányítani, hanem egyszerűen kigondolom, mi hogyan alakuljon, és alakul is. Talán kevésbé látható, de valójában nappal is pontosan így élünk - minden egyes gondolatunkkal, szavunkkal, tettünkkel teremtünk.

 Az álomban tehát még bőven tudunk változtatni azon, mi történjen a jövőben. A jövő ugyanis - akárki akármit mond - nem kész, folyamatosan alakítjuk, változtatjuk. A jósló álmok éppen ehhez nyújtanak segítséget - amikor jósálmot látunk, akkor valójában csak egy lehetséges jövőképet látunk, és a jósálom éppen azért jön, hogy utat mutasson, meglássuk általa, miben kell, vagy miben nem kell változtatnunk. Két különböző jósálmot hoznék fel példának: egy kedves barátom egyszer megálmodta, hogy balesetet szenved egy fehér kocsival, és jó egy évre rá ez meg is történt. Egy másik illető szintén megálmodott egy balesetet, ami vele történhet, a helyszínre is részletesen emlékezett - ám a baleset később nem történt meg. Az illető eljutott ugyan a helyszínre, éppen abban az időben, azon körülmények között ott volt, ám semmi különös nem történt vele, hiszen már idejében felismerte az álom üzeneteit, és ennek megfelelően tudta alakítani az életét.

 A jósló álmok egy másik fajtájára példa lehet a következő álmom: Jópár évvel ezelőtt reménytelenül szerelmes voltam egy férfiba, biztos voltam benn, hogy lesz közöttünk valamilyen kapcsolat. Álmomban eljutottam egy jósnőhöz, aki egy különös kis házban lakott. A jósnőnek egyetlen szeme volt, a harmadik szeme helyén. Három kérdést tettem fel neki, mindhárom arra vonatkozott, hogy az éppen akkor szeretett férfi szeret-e engem, van-e dolgom vele, vagy lesz-e a jövőben. Természetesen nagyon izgatott és elfogult voltam, és biztos abban, hogy a három kérdésemre legalább két válasz "igen" lesz. A jósnő azonban tökéletesen nyugodt volt. Mind a három kérdésemre "nem" volt a válasz, mosolygós, határozott, nyugodt "nem". Később, az életben be is bizonyosodott a jóslat helyessége.

A felemelő rém-álmok

 Igen, ezt jól olvastad. Talán rémesek ezek az álmok - mégis azért vannak, hogy felemeljenek, hogy még teljesebbé, szabadabbá, könnyűvé, boldogabbá, ragyogóbbá tegyenek! Ha így tekintesz a rémálmokra, egyből más megvilágításba kerülnek.

 A rémálom szerepe igen fontos, egyrészt segíti a problémamegoldó képességet (ezért gyakori 4-5 éves gyerekeknél, és azokban az időszakokban, amikor egy gyermek, vagy egy kamasz egyre inkább leválik a szülőkről, és önállósodik), másrészt, igen jelentős üzeneteket hoz arról, hogyan emelkedjünk magasabb életminőségbe, hogyan érjünk el teljesebb testi-lelki-szellemi állapotot. A rémálom akkor jön, amikor már jó ideje nem figyelünk a jelekre, az üzenetekre, amikor már régóta nem törődünk a tanításokkal, a figyelmeztetésekkel. Amikor az életünkben egy régóta megoldásra váró problémát már nem halogathatunk tovább. Amikor egy problémát ideje megszüntetni. A tudat a sokkolás módszerét választja azért, hogy felkeltse végre a figyelmünket, és észhez térítsén. A nappali életre is igaz, hogy gyakran attól félünk, ami meggyógyít. Az álomban pedig ez szinte mindig így van. A rémálom megfejtésével tehát megkapjuk azt az üzenetet, ami által gazdagabb, teljesebb lehet az életünk. Ugyanakkor, ha elkezdünk komolyan foglalkozni a lélekkutatással, és az álmaink értelmezésével, akkor a rémálmok akár el is kerülhetőek, hiszen ha időben tudatosítjuk a számunkra szükséges üzeneteket, akkor nem lesz szükség a sokkolásra. Ettől függetlenül, minden embernek megvannak a maga céljai, és ha olyan úton járunk, amely nem a céljainkhoz és a teljességünkhöz vezet, akkor a rémálom figyelmeztetés, egyben útmutatás lehet erre. Nem megijedni kell hát tőlük - hanem figyelni rájuk, megérteni üzenetüket. Ha úgy érezzük, nagyon félelmetes az álom, ébredés után bátran szőjük tovább az álom fonalát, gondoljuk végig, hogyan fejeznénk be, hogyan oldanánk meg az álmot!

  Példa-álomEgy hölgy visszatérő álmában folyamatosan azt látta, hogy egy félelmetes kígyó üldözte. Aztán egyszer eljött az idő, amikor egy tudatos álom során szembefordult az üldözőjével, és megkérdezte: miért jössz mindig utánam? Mire a kígyó így válaszolt: Hogyne mennék utánad, mikor én az őrzőangyalod vagyok?

 Az álomfejtés kulcsa

 Mint eddig láthattuk, az álom elemzése személyes dolog, egyéni szimbólumrendszerek vizsgálatát jelenti. Ám mégis, van egy olyan tudomány, amely segítséget nyújthat az álmaink megértésében! A személyes jelképeken túl léteznek egyetemes szimbólumrendszerek, amelyek mindannyiunk számára ugyanazt jelentik - és ezeket az üzeneteket a csillagok világa, az ősi asztrológia rejti magában!

 Külön kihangsúlyoznám, hogy ez nem a modern asztrológia, hanem az ősi asztrozófia szerinti szemléletmód. Eddigi tapasztalataim során, számomra is világossá vált, hogy az ősi csillagbölcsesség hordozza csak az érdembeli, felemelő fény-üzeneteket, amelyek valóban képesek magasabb szintre emelni bennünket. Képes rámutatni a lényegi útmutatásra, és tisztán láttatni, mi is zajlik a lelkünkben. Az asztrológia több módon is segítséget nyújthat számunkra. Sokszor már az is elég, ha a szimbólumokat az asztrológia szerint értelmezzük. Így is tisztább képet kaphatunk az álmainkról. Hallottam már olyat is, hogy valaki úgy fogalmaz: minden emberben él egy ősmítosz, és ezek a mítoszok mutatkoznak meg az álmainkban. E mítoszok, valójában csillagmesék, égi történetek, és egytől egyig ott ragyognak a csillagos égbolton! Ha ismerjük a csillagképek (nem a zodiákus jelek!) üzeneteit, akkor ráláthatunk ezekre. Előbb említettem már, hogy mindannyian más és más életcéllal, küldetéssel érkeztünk a Földre - a csillagos égbolton, a születésünkkor kijelölődtek azok a pontok, helyek, amelyek az egyéni életútra vonatkoznak (erről ad bővebb felvilágosítást az asztroszkóp, az egyén születési képlete, ami az ég térképe, a születés pillanatára felállítva, a születés helyéről nézve). Az álomelemzést nagyban segíti, ha az ember tisztában van a saját születési képletének felemelő fény-üzeneteivel.

 Példa-álom: 2010 elején csodálatos álmot láttam. Egy olasz színházi előadáson veszek részt, és hosszú, barna hajú nőt látok meg. A háttérben a Badacsony, vagy a Szent György hegy lehet, két oldalon két fa nyúlik az égbe. A nő középen áll, és kezeit feltartva, tartja a Napot! Ez a szimbólum azóta is, olykor visszatér a mindennapok során. Születési képletemet ismerve, jöttem rá a jelentésére - a Napot tartó nő valójában én magam vagyok. Képletemben a Nap együttáll az MC-tengellyel, vagyis születésemkor a Nap éppen az ég tetején foglalt helyet. Ennek az üzenete az asztrológia szerint, hogy a mindennapok során az visz előre, ha saját napságomat, fényemet kibontakoztatom. A Nap a rálátás, a világosságra és teljességre törekvés, az önirányítás, a cselekvés - mindezen dolgok által érhetek célhoz, és az, hogy a Napot magasra tartom, talán mások életébe is fényt hozhat.

 A másik segítség az álomelemzésben az, ha nyomon követjük az éppen aktuális égi történéseket. Hiszen "amint fent, úgy lent, amint kint, úgy bent" - az égi események, mint egy térkép, megmutatják, mi zajlik éppen bennünk, és ez az álom idejére is vonatkozik. Megfigyelhetjük a csillagos eget akár önmagában is, de még többet ad, ha figyeljük azt, hogyan kapcsolódnak az aktuális bolygóállások a saját születési képletünkhöz - ezt tranzitnak hívják. Ha mi magunk nem is vagyunk asztrológusok, de ilyenkor egy asztrológussal való konzultáció sokat segíthet - megkérhetjük, mutassa meg, hogy egy adott álom idején milyen tranzit események is történtek az asztroszkóp képletünkben.

 Az ősi asztrológia azért is nyújt érdembeli segítséget az életünk útján, mert foglalkozik a Tejúttal. A Tejút a földi ember számára talán a legfontosabb égi út, hiszen innen kapjuk a legmagasabb szintű, felemelő enegriákat, amelyek segítségével képesek vagyunk kiemelkedni a mindennapi mókuskerékből, a jó és a rossz körforgásából. A Tejút-energiák mindezen felül emelnek. Azokon a napokon, amikor a Hold a Tejúton jár, az álmodó képességünk is erősebb, álmaink intenzívebbek, az üzenetek még felemelőbbek lehetnek. Nézzük, melyek ezek az időszakok 2010-ben!

 Kívánok gazdag, felemelő álomutazásokat, szép álmokat minden kedves Olvasónak! Áldás kíséri álmaitokat!

  

Álomszimbólumok

 

 Víz – Érzelmeink, lelkünkben folyó folyamatok.

 Tűz – Szellemi emelkedés, aktivitás, átvátozás, tudatosság, tisztító erő.

 Föld – Anyagi világ, stabilitás, anyagi biztonság megteremtése.

 Levegő, szél – Szellemiség, intellektus, a gondolataikban folyó dolgok.

 Fa - Növekedés, emelkedés, gyarapodás, beavatás.

 Halál – Belső változás szüksége, korszakváltás, régi dolgok, sérelmek, rögződések elhagyása.

 Járművet vezetni – Fontos, hogy ki vezeti, hiszen ha én vezetem, akkor én irányítom az életemet is. Ha más vezeti, akkor az álomnak lehet az is az üzenete, hogy kézbe kell vennem az irányítást.

 Erdő – Saját tudatalattink területe, amit itt látunk, az zajlik a mély tudatban, ezért fel kell tárni azt.

 Menekülés – Egy dologgal kapcsolatban önmagunk elől menekülünk.

 Állatok – Egy-egy oldalunkat, tulajdonságunkat jelképezik, szelídségük vagy vadságuk alapján magunkra vonatkoztathatjuk a jelentésüket.

 Kígyó – Gyógyítás, erőink, cselekedeteink és gondolataink kézben tartása, beavatás, újjászületés, lelki tisztaság.

 Oroszlán – Önuralom, rálátás a cselekedeteinkre, belső világunk uralása, önirányítás.

 Bagoly – Bölcsesség, tudás.

 Tükörbe nézni – Önmagunkkal szembesülünk, ha tiszta a kép, akkor egyre tisztábban látjuk önmagunkat.

 Meztelenség – Védtelennek érezhetjük magunkat, merjünk önmagunk lenni!

 Gyermek – Legtöbbször önmagunkat, vagy a gyermekünkhöz való hozzáállásunkat jelképezi.

 Kisbaba, várandósság, születés - Egy új helyzet születik az életünkben, mi magunk változunk, születünk újjá.

 Idős emberek – Valamilyen bölcsességet tanítanak nekünk. Énünk tapasztalt oldalát is jelképezik, üzenik, hogy mely, már megszerzett tapasztalatainkra lesz szükségünk.

 Ellenség – Belső ellenség, olyan vélemény, nézet, vagy gondolat bennünk, amin változtatnunk kell.

 Ház – Önmagunkat jelképezi, így minden helyisége is (pl: padlás a gondolatainkat, fürdő az intimitást, érzelmeket és titkokat, pince a mélyre rejtett dolgainkat, a tudat alatti, még nem feltárt tulajdonságainkat).

 Furcsaság – az álmunknak az a része, amikor a normálistól eltérő, furcsa, különös dolgot látunk, tapasztalunk, a lényegi üzenet lehet. Próbáljuk megfejteni a szimbólumokat, mit jeleznek, mire hasonlítanak, mit üzennek nekünk!

 Szoptatni kisbabát - Az anyatej a magas szintű Tejút-energiákat jelképezi, meglehet, hogy a magas szintű tudáshoz fordulunk segítségért, a megújulás érdekében!

További cikkek itt: http://fenyszovo.blog.hu/2016/05/03/allatok_az_alomban

 

Jegyzeteim elkészítésében felhasznált média és irodalom:

Tarr Ildikó: Álmaink tükrében c. könyve, Paksi Zoltán előadásai és A meditációról c. rádiós beszélgetése

http://radio.tisztahangok.hu/archivum/04_asztrozofia_meditacio

 

 
 
Ajánlataim
 
Az oldal látogatottsága
Indulás: 2008-03-10
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.